|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 3 találat | lapozás: 1-3 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Mentovich Ferenc 2007. március 31.2007. február 25-én a marosvásárhelyi Kövesdombi Unitárius Egyházközség múlt év decemberében felszentelt templomában a tanácstermet Bözödi György Teremnek, a még készülő, ifjúsági és gyermekfoglalkozásoknak szánt helységet Balázs Ferenc Teremnek nevezték el. Kecskés Csaba tiszteletes beszédében a lelkész-író Balázs Ferenc személyiségét idézte meg, Bözödi Györgyről pedig Gálfalvi György, a Látó főszerkesztője, az író barátja beszélt. Az elnevezés ötletgazdája Kuti Márta volt. Marosvásárhelyen számtalan utcát neveznek el olyan személyiségekről, akiknek nemhogy semmi vagy alig van közük a városhoz, de az sem számít, ha tömeggyilkosok, s nemcsak Antonescu, de a 19. századi Ion Buteanuról is elmondható 1849-es „dicső” tettei nyomán utca őrzi a nevét. Ez így van Erdély minden városában. Az új gyarmatosításhoz hozzátartozik a módszer, miszerint „minden a mienk, és mi mindig itt voltunk” stb. Mindenkinek tennie kell a dolgát, ott és azt, amihez legjobban ért. Az egyházaknak nemcsak az a dolga, hogy Isten igéjét hirdessék, hanem az is, hogy az anyanyelven tartott istentiszteletet megőrizzék, az anyanyelv ápolóit, a nemzeti kultúra nagy egyéniségeit felmutassák a jövő nemzedéknek, és emléküket minden lehetséges módon ápolják. Beláthatatlan az az idő, amikor Marosvásárhelyen még egyszer utcát neveznek el Mentovich Ferencről például. 1961-ben a cikkíró a róla elnevezett utcában lakott, de mire elvégezte az egyetemet már rég a Toplita nevet viselte. Tolnai Lajos, Petelei István, Molter Károly, Kemény János, Bözödi György, Sütő András, vagy a kiváló képzőművészek, mint Bordi András, Barabás István, Izsák Márton stb. mikor kapnak utcát, teret, vagy mikor kapja vissza az elorzottat, mint Tolnai vagy Petelei? Erre még várhatunk, de a mi intézményeink, létesítményeink, iskoláink mind-mind nevesíthetők, írta Kuti Márta. Bözödi György (1913–1989) élete a kommunista rendszerben csak börtön, kényszermunka, és icipici nyugalom két házkutatás között, az örökös rettegés között telt el. /Kuti Márta: Névadás – emlékeztetőnek. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. március/2007. június 16.1797. június 15-én született Torockószentgyörgyön Brassai Sámuel akadémikus, az utolsó magyar polihisztorok egyike. Unitárius pap apja és anyja is állandóan olvasott, utóbbinak még főzés közben is egyik kezében a könyv, másikban a fakanál volt, a szülők olykor latinul beszéltek egymással. Brassai zongorázni is otthon, zongora nélkül tanult meg az asztal szélére felrajzolt billentyűkön. 1818-tól a Makrai, majd a Bethlen családnál lett házitanító és zongoratanár, az 1830-as években Zsibón a Wesselényiek könyvtárosa volt. Kolozsvárott Bölöni Farkas Sándor támogatásával megindította a liberális szemléletű Vasárnapi Újságot, melynek egy személyben volt írója, szerkesztője és korrektora. 1837 és 1848 között a kolozsvári unitárius kollégium földrajz- és történelemtanára volt, magyar nyelvű beköszöntőjében sürgette, hogy az iskolában magyar legyen az oktatás nyelve. 1839-ben az Akadémia levelező tagjának választotta. 1848-ban belépett a nemzetőrségbe. A szabadságharc leverése után bujdosnia kellett. 1859-ben tért vissza Kolozsvárra, ahol részt vett Erdélyi Múzeum-Egyesület megalapításában. A múzeumba költözött, ahol kedvére hódolhatott botanikai szenvedélyének és az egész kertet füvészkertté változtatta. 1865-ben az Akadémia rendes, 1887-ben tiszteletbeli tagjává választotta. 1872-től 1884-ig, nyugalomba vonulásáig, a kolozsvári egyetemen a matematika professzora, majd a természettudományi kar dékánja volt. Nyugdíjba vonulása után is tanított általános nyelvtudományt és szanszkrit nyelvet. Elsőként írta le a később kommunikatív mondatszerkezetnek, témarémának nevezett elméletet. Számos irodalmi vitát kezdeményezett, amelyek főként kritikái miatt indultak: vitatkozott Gyulai Pállal a nőírókról, Jókaival a római nőnevekről, Szemere Miklóssal, Mentovich Ferenccel és Szarvas Gáborral. Foglalkozott földrajzzal, történelemmel, statisztikával és közgazdaságtannal, a zeneelmélet kérdéseivel, a természettudományok majd minden ágával, az esztétika, műkritika, a nyelvészet és az irodalomtörténet problémáival. Brassai beszélt görögül, latinul, németül, franciául, angolul, olaszul, oroszul és törökül, de a szanszkrit és a héber nyelvnek is mestere volt. Jókai írta róla, hogy minden hajszála más-más tudományban őszült meg. Bár szerette a hölgyek társaságát, soha nem nősült meg. Számos hölgy ismerőse, de csak egyetlen szerelme, Barra Gábor könyvkereskedő szép özvegye volt. 1897, június 24-én hunyt el. Szellemi hagyatéka felbecsülhetetlen forrás az őt követő nemzedékek számára. /Zsikai Mária 210 éve született Brassai Sámuel. = Népújság (Marosvásárhely), 2007. jún. 16./2011. január 29.Nagy Pál vallomásos emlékkönyve"Valahogyan összefüggőnek, elválaszthatatlannak látom a tollal való munkálkodás valamennyi változatát. Erről tanúskodnak – érzésem szerint – az utóbbi években megjelent köteteim is. (...) Nemigen tudnék az irodalomról elvontan, életkörülményeinktől, örömeinktől – gondjainktól és reményeinktől, örömeinktől és bánatainktól – függetlenül beszélni. Bár az is igaz, egy idő óta – öregen és egyre fáradtabban – publicistaként már csak ritkán tudok szólni közösségi dolgainkról. Itt vannak a tehetséges fiatalok, tőlük várhatunk eligazító, felrázó szavakat..." Jól kezdődött az esztendő Nagy Pál számára: a tavaly megjelent Betűvetés mezején című könyve után, születésnapja (1924. január 30.) alkalmából máris olvasói asztalára teheti újabb kötetét. Beszédes a címe: Vallomásos emlékek (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2011), a korábban egyebütt már napvilágot látott szövegek voltaképpen egy dolgos irodalmár életének tükörcserepei, indulásától napjainkig. Olvashatunk benne a székely mezőségi szülőhelyről, Mezőkölpényről és környékéről – Falu a Korhány alatt, a világháborús élményekről – Hadifogságom rövid naplója, a diákévek színtereiről – Bolyaiak tere, Volt egyszer egy intézet; emlékezik az Igaz Szó folyóirat egykori, Dózsa György utcai szerkesztőségének gyakori látogatóira, kedves és kedvenc íróira – Amikor még együtt énekeltünk, Felejthetetlen találkozások Tamási Áronnal, Németh László Marosvásárhelyen, Látogatóban a költő emlékénél (Tompa Lászlóról), Tomcsa – lyukas ersernyővel, Tisztelgő főhajtással (Szabédi Lászlóról), Halhatatlan (Sütő Andrásról); beválogatott egy nyelvművelő célzatú kisesszét – "Az anyanyelv a legmélyebb sorsközösség" –, élménybeszámolót egy 2002-es budapesi konferenciáról – Szárszó szellemében, a sóvidéki művelődési életet méltató jegyzetet – Korondi képek; hogy a második szerkezeti egységben aztán Derűs pillanatok, villanatok cím alatt néhány kedves anakdotájával – Mi a helyzet?, Húzzuk az időt, Szemlér javít, Földesékkel utazunk, Kollokvium Jancsónál, Gellértsándorul, Szőcs Kálmán dedikál, Bözödi Bözödön, Bajor foltja – is megajándékozza olvasóit; végül hét rövid interjúval zárja könyvét, szint- úgy beszédes című valamennyi: Kifogyhatatlan a mondanivaló (kérdező: Lokodi Imre), Az út, két gyanakvó gondolat között (Bölöni Domokos), "Csak úgy tudok élni, hogyha dolgozom" (Bölöni Domokos), Nincs időm unatkozni (Szucher Ervin), Épülő szellemi szálláshely (a Sütő András Baráti Egyesület megalakulásáról, Bölöni Domokos), Határtalan hazában (Bölöni Domokos), Tollal, szóval – a szülőföld vonzásában (Zsidó Ferenc). Ez utóbbiból idézünk: "A vásárhelyi Református Kollégium diákjaként egy időben elnöke voltam a Mentovich Ferencről elnevezett önképzőkörnek. Egyetemi hallgatóként Kolozsvárt tagja voltam a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesületnek és a Móricz Kollégiumnak. Vásárhelyt kétszer is titkára voltam az Írószövetség fiókjának. A múlt század hatvanas éveinek végén ugyanitt útjára indítottuk az Aranka György irodalmi kört, s egy ideig ennek is az elnöke voltam. Ugyanekkor elindítottam, szerkesztettem a helyi napilap Figyelő című irodalmi-művészeti mellékletét. Századunk kilencvenes éveinek kezdetén megalapítottuk Marosvásárhelyt a Kollégiumi Öregdiákok Baráti Körét, s ezt vezettem – elnökként – pár esztendeig. Voltam utána az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének alelnöke is. Tagja vagyok a Romániai Írók Szövetségének, a Magyar Írószövetségnek. Mindig szívesen mentem bárhová előadásokat tartani, író-olvasó találkozókon részt venni. Szoktam mondani: nincs időm unatkozni, semmit tenni. Még manapság sem..." Tizenegyedik önálló könyvéhez gratulálva jó egészséget, kiváló erőnlétet, töretlen munkakedvet kívánunk Nagy Pálnak – és várjuk újabb köteteit! Damján B. Sándor. Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
